Az őz teste...
Egy magas hegy tetején állok egy nagy fehér sziklán. Alattam a mélyben gyönyörű vadon terül el, amíg a szem ellát fenyvesek és tölgyesek, folyók és tisztások. Átjár az egység érzése, tudom hogy ide tartozom, érzékszerveimmel befogadok minden zajt, illatot, szépséget. Mintha minden, testem kierjedt meghosszabbítása lenne, az én részem és én az ő része. Az eső nagy cseppekben esik, a távolban mennydörgés morajlik. Kezemmel végigsimítom a szikla felületét, érezni akarom, tudom hogy ugyanúgy élő mint én. Sétára indulok az erdőben, mezítelen lábamra sáros föld tapad, de nem zavar, tudom hogy Ő is én vagyok. Arcomat végigszántják az esőcseppek, de nem zavar, tudom hogy Ő is én vagyok. Hűvös szél simítja a bőröm, Ő is én….
Leguggolok egy nagy fa alatt, egy tiszta földterület elé. Kezemmel végigsimítom, érzem az ősi erőt ami árad belőle. Itthon vagyok Drága, Szent Földanya. Egy jelet rajzolok ujjaimmal, nem tudom mit jelent. Előlép az őz, lehajtott fejjel a jel mellé fekszik, hasán hosszú, tiszta vágás látszik. Lassan lehunyja szemeit, elszáll belőle az élet. Visszaadja magát a Földnek és az Égnek. Odalépek a testéhez és a hasán lévő vágáson át belebújok. Egyszeriben megváltozik minden, érzékszerveim kiélesednek. Illatok, hangok, látvány…ugyanaz mint a sziklán, de sokkal erősebb, élesebb. Orromat betölti az ázott föld illata, élénk zöld harsog mindenütt. Futásnak eredek, próbára teszem gyorsaságom. Fürgén irányt váltok, többször is a magasba szökkenek. Elönt a szabadság érzése, hullámokban végigfut a testemen hatalmas energiája. Kiélvezem új tulajdonságaimat, amiket az őz teste által kaptam. Visszatérek a jelhez, újra emberré válok, mellettem szelíden megáll az őz. Szemébe nézek, mindketten tudjuk, értjük egymás szavak nélkül is. Elölt a legmélyebb hála és tisztelet hogy felajánlotta nekem a testét.